A szerzőről

agyarországról jöttem. Tudod, abból a kis országból Európa közepén, a nemlétező Szovjetunió és a nemlétező Jugoszlávia között. Északon a kettévált, tehát nemlétező Csehszlovákia határolja. Magyarország mindjárt Erdély mellett fekszik, ami – akár hiszed, akár nem – nem csak a Frankenstein-történetekben, a valóságban is létezik. (Már amennyiben létezésnek tekinthető Románia részének lenni.) Amikor az Amerikai Egyesült Államokba érkeztem, még nagyon naív voltam. Meglepődtem azon a hivatali körlevélen, miszerint részt kell vennem egy szexuális inzultus tanfolyamon. “Micsoda ország!” idézhetném Jakov Szmirnovot, a velem egyidőben bevándorolt humoristát. “Ezek szexuális inzultálásra akarnak tanítani!”

Érkezésemkor büszke magyar is voltam. Emlékeztem arra a mondásra, miszerint Magyarország bokréta az Úristen kalapján. Meg kellett tanulnom, hogy Magyarország legfeljebb egy folt az Úr kalapján. Itt hallotttam először a magyarokról szóló amerikai szólást: “Ha valaki mögötted lép be és előtted lép ki a forgóajtón, akkor egy magyarral találkoztál.”

Vicces, ugye? Szerintem egyáltalán nem az. Sérti a nemzeti büszkeségemet. Először is, a hír nem igaz. Másodszor, elől és hátul relatív fogalmak, különösen egy forgóajtó viszonylatában. Harmadszor, kinek hiszel? Annak, aki másodikként jött ki a forgóajtón? Nevetséges! A büszkeség igen fontos a kis kelet-európai népeknél. Nektek ott a Grand Canyon, nekik a büszkeség. A büszkeséget tisztelni kell. Ha megsérted a büszkeségüket, ölni is képesek. Persze ölni akkor is képesek, amikor a büszkeség és a tisztelet nem is téma.